
Fertőszéplaki Tájházak
Széplak első írásos emléke 1250-ből származik. Ekkor az Osl család birtokolta. A település az évszázadok során többször cserélt gazdát. Legnevezetesebb tulajdonosai: Zsigmond király, az enyingi Török család, a Nádasdyak, az Esterházyak és a Széchényi-család. 1882-ben Széchényi György érsek zálogba vette Esterházy Páltól a kastélyt, valamint a hozzá tartozó földeket és majorokat. Így vált Széplak a Széchényi-nemzetség lakhelyévé közel egy évszázadon át.

Széchényi-kastély
A templommal szemben áll a Széchényi-kastély, itt született Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója. A Fertőmellék legnagyobb és leggazdagabb települése Széchényi Ferenc révén kultúrközponttá alakult.

Fertőszéplaki utcakép
Fertőszéplakon a Nagy Lajos utca 31-39. sz. alatt találjuk azt az öt tájházat, amely a Fertő menti paraszt-barokk építészet szép példája. A 19. század végén épített széplaki utcasor legszebb öt épülete oromfalas és tornácos. A jellegzetes fűrészfogas beépítés a Kisalföld népi építészetének remeke. Az öt szomszédos épület helyreállításával az országban szinte egyedülálló módon őrizték meg a falu 19. századi utcaképét is.
1982-ben nyílt meg az a kiállítás, amely a Fertő-vidék magyar népességű falvainak életmódját, lakáskultúráját és gazdálkodását mutatja be az 1850 és 1950 közötti évekből.
Az 5 helyreállított házban 7 önálló lakás található, amelyekben a Fertő-part és a környék életének írásos és tárgyi emlékeit tekinthetjük meg.

Szent Flórián a tűz ellen véd

Fertőszéplaki Tájház - részlet

Fertőszéplaki utcasor - részlet

Fertőszéplaki utcasor - részlet
A fertőszéplaki utcasor öt tájházában figyelemmel kísérhetők a Fertő-táj lakóinak életmódjában és gazdálkodásában történt változások.
Vissza:
A következő látnivaló:
Cím:
9436 Fertőszéplak,
Nagy Lajos utca 31-39.
Telefonszám:
06 99 370 918
Nyitva tartás:
Április 4 - május 31.:
10:00 - 16:00
Június 1 - október 31.:
10:00 - 18:00
Hétfő szünnap!
Belépődíj:
gyermek, diák: 300 Ft
felnőtt: 600 Ft
nagycsaládos
(2 szülő és
1-nél több gyermek): 1500 Ft

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája
című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Családi programok
Osztálykirándulás
Csoportoknak

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Felhasználási feltételek
© 2010-2012 FertodiKirandulas.hu