
Vasúti Lámpamúzeum
Haragovics József gyermekkora óta érdeklődik a vasúton használatos lámpák iránt. Gyűjteménye legszebb darabjaiból egyedülálló múzeumot rendezett be Fertőszéplakon.

A házigazda
A házigazda korhű vasutas öltözékben jön elénk, hogy a száz esztendős tornácos parasztház tisztaszobájába invitáljon bennünket. Az itt kiállított 270 darab vasúti lámpa mindegyike különlegesség. Mindegyikhez egy-egy történet fűződik.

Vasúti lámpák
A vasúti lámpák a világ 22 országából származnak. Svédország, Mongólia, az USA és Új-Zéland lámpásai is megtalálhatók a kiállított darabok között. A legnagyobb lámpa 120 centiméter magas, a legkisebb imakönyv méretű, laposra hajtogatható.

A lámpa története
Az első lámpák gyertyával működtek, majd repceolajjal, később pedig a gyúlékony petróleumot használták a vasúttársaságok. Karbiddal, propán-bután gázzal is világítottak. Az elektromos lámpákat már a gőzősöknél is használták, ahol gőzhajtású dinamóval termelték az elektromos energiát. Idővel a petróleumlámpákat is "villamosították": a forma maradt a régi, az égő kanóc helyére pedig izzólámpa került. Készültek hibrid példányok is: normál esetben áramforrásról, áramszünet esetén pedig petróleummal működtek. Biztos, ami biztos.
|
|
A Lámpamúzeum legidősebb darabja 1838 és 1860 között készülhetett. Korára a veterán lámpán olvasható K. F. N. B.(Kaiser Ferdinand Nord Bahn) rövidítésből lehet következtetni.
A modern lámpákban már LED dióda világít. Ilyeneket is láthatunk a múzeumban.

Haragovics József és kincsei
Haragovics József 22 évesen jutott gyűjteményének első darabjához. A Krolupper típusú sarokzárjelző 30 évvel ezelőtt került a birtokába. Világszabadalom volt ez a maga korában: az utolsó kocsi hátsó sarkára kihelyezett lámpa hátrafelé piros, előre pedig fehér fénnyel világított a sötétben, megnyugtatván ezzel az íven haladó vonat mozdonyvezetőjét, hogy még megvan a szerelvény vége.

Elemes vasúti lámpák
Élmény hallgatni a kincseit bemutató házigazdát. A kalandregénybe illő történeteken mindenütt átüt a lelkesedés. Haragovics József 30 év megszállott gyűjtőmunkájával és aprólékos helyreállító munkájával csodát alkotott.
Vissza:
A következő látnivaló:
Cím:
9436 Fertőszéplak, Soproni út 13.
Nyitva tartás:
Május 1 - szeptember 30.
kedd - szombat: 11:00 - 17:00
Vasárnap és hétfőn zárva. Az év többi napján csak előzetes bejelentkezésre.
Belépődíj:
felnőtt: 300 Ft
diák és nyugdíjas: 250 Ft
10 fő feletti csoportos jegy: 250 Ft/fő
Előzetes egyeztetés esetén, más időpontban is lehetséges.
Haragovics József
06 20 322 47 34
06 99 340 556

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája
című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Családi programok
Osztálykirándulás
Csoportoknak

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Felhasználási feltételek
© 2010-2012 FertodiKirandulas.hu